Szervátültetettek szolgálatában

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége Szekeres Máténak a szövetségért végzett önzetlen fotográfusi-, arculattervezési és honlapszerkesztési munkájáért “A szervátültetettek szolgálatáért díjat” adományozta.

Szekeres Máté fotóriporter 2016- ban állított be a Szövetség irodájába, azzal a határozott céllal, hogy ő szervátültetetteket szeretne fotózni.

2017-ben, amikor a 35. Magyar Sajtófotó kiállításon André Kertész Nagydíjat kapott a Vesebeteg című fotóriportjáért, ki is nevezete magát az MSZSZ fotósának. Önkéntesként kapcsolódott be a Szövetség munkájába és azóta ott van szinte minden hazai rendezvényünkön, idejét nem sajnálva elkíséri a csapatot a nemzetközi versenyekre is.

Elsősorban fotóz, de ha kell videofelvételt és filmet is készít, és ő vezette be a 2017-es Világjátékok alatt a Szövetség Facebook oldalán az élő bejelentkezéseket is.

A díjat Berente Judit a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke és Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át.