Utazni jó, utazni mindenki szeret

Utazni jó, utazni mindenki szeret, jó néha hátra hagyni a hétköznapi problémákat, és elutazni valahova akár csak egy napra is. 

Szóval 2019-es év nekem az utazás éve, ahol  újévi fogadalomként minden hónapban elutazom, 1 -1 napra belföldre vagy egy hosszú hétvégére külföldre. Természetesen a barátaim elég gyorsan hozzám csapódtak, így szerencsére nem kell egyedül.

Mindig is vágytam egy utazós rovatra ahol az utazás ötletétől kezdve a kipakolásig le tudom írni a történteket ezzel tippeket adva, hogy hova lehet elutazni szinte minimális árból egy 20-as éveiben járó egyetemistának, de mégis úgy, hogy azért ne kapjunk szívbajt a szálláson.

Tekerjünk is vissza, hol kezdődött ez a kalandvágy nálam, valószínűleg már gyerekoromban, amikor a szüleimmel rengeteg helyen jártunk a családi nyaralások során.. De az első nagyobb mérföldkő az életemben, amikor a legjobb barátnőmmel, lázadásból amiért a szüleink nem vittek magukkal kirándulni, vettünk magunknak egy repülőjegyet Milánóba….

Akkor kezdjük az örök kedvenc történetemmel, a kicsit alul tervezett 1 napos Szegedi kiruccanásunk a SZIN fesztiválra.  Ez inkább csak tanulságként írom le.

Szóval akkoriban még nagy fanatikus rajongást éreztünk az akkoriban még csak szárnyát bontogató Halott pénz zenekar iránt, így ahol a zenekar volt ott biztos mi is megjelentünk a nyár folyamán.
Vége lett az érettséginek, úgy éreztük miénk a világ…

Nyár vége felé ez az érzés csak felerősödött,  a rajongással együtt, így megtaláltuk a Szegedi Ifjúsági napokat, amit előző este kinéztem, hogy milyen jó ötlet lesz ez, egy napra.. Hát annyira azért nem volt jó ötlet. 😀 

Szóval eljött a másnap, amikor is reggel 10 órakor találkoztunk Kőbánya Kispesten, és fesztivál jegy nélkül, szállás nélkül elindultunk Szeged City-be.

A vonaton eszünkbe jutott, hogy lehetséges, hogy nem ártana egy szállás, így „rutinos” utazóként felhívtam Szeged összes kollégiumát, ahol persze sehol sem volt hely a fesztiválra való tekintettel…

( „már hónapok óta nincs hely erre a hétre kis hölgy, legközelebb gondoljanak előre”…)

Fotó: szin.org

Nem baj, megegyeztünk, hogy az egyik Szegedi ismerősünknél fogunk aludni, aki egy kicsit a város után lakik Domaszéken. A magunkat és a közben a hír hallatán aggódó szüleinket is megnyugtattuk, hogy nem lesz gond, a szállással… Megvettük a fesztiváljegyet, körbe néztünk, majd kitaláltuk, hogy elmegyünk fagyizni….

Oda felé nem volt probléma, a villamoson, gondoltuk, ez is olyan mint a Pesti 4-6 ahova nem kell jegy… Hát kellett volna…:D 8000 Ft…:)

Ez egy kicsit rányomta a bélyeget a fesztiválra is, de próbáltuk, ezeket elengedni, mivel akkoriban sem túl sok alkoholt ittam, ezért nekem hajnali 2-kor befejeződik általában a fesztiválozás…

Ez most sem volt másképp, persze senki más nem akart menni, így végül végig szenvedtem az este további részét, majd hajnali 3-kor közölte mindenki hogy akkor ebből most elég volt.

Elindultunk kifelé , de nem volt busz Domaszékre. Jöttek a csodálatosabbnál csodálatosabb ötletek, kezdve a legjobbal, hogy gyalogoljunk el.  (Hogy a francba ne! laza 20 km)

Végül úgy döntöttünk, hogy majd az első vonattal hazamegyünk, de hogy ez se legyen olyan gördülékeny, akkoriban Szegedről szállították tovább, a határon átvándorló emberkéket,  és tele volt velük a pályaudvar, nyilván kettő 20 évesnek semmi előítélet nélkül, de nem a legjobb helyszín az éjszakai várakozásra.  Ezért az útmentén találtunk egy kocsmát ahol épp felújítottak, és az este további részét kint töltöttük a padon, a bácsi aki a felújítást végezte, kedves volt mert nem csak a padokat használhattuk, de az áramot is, így feltöltött telefonnal, és hulla fáradtan elindultunk haza felé.

Életünk egyik legfárasztóbb egy napos élménye volt amit még az évek sem szépítettek meg, de legalább a mai napig jókat nevetünk rajta ha szóba kerül Szeged.

(Borítókép: programturizmus.hu)